A kulcsszó kutatás a keresőoptimalizálás, vagy idegen néven SEO (Search Engine Optimazition) első lépéseinek egyike. Az egész weboldal elemzés és kereső motorokra való optimalizálás egy igen kifinomult, és az adott cégre szabott, több hónapon keresztül tartó munkafolyamat. Érdemes rászánni az időt és az energiát, mert akár évekre meghatározhatja egy cég keresőben való elhelyezkedését. Ezzel együtt a láthatóságát, így a látogatói számát, végső soron pedig a vásárlókat valamit magát a bevételét is.
A keresőoptimalizálás sikerének egyik alapja a megfelelő kulcsszavak megtalálása. Maga a kulcsszó kutatás szintén tovább tart, mint néhány perc, első felméréskor akár napok is beletelhentek, mire a szakember feltérképezi a vállalkozásodra leginkább jellemző kulcsszavakat, valamint összeállít egy tervet a keresőoptimalizálás folytatását illetően.
Természetesen dönthetsz úgy, hogy magad optimalizálod a honlapodat. Ebben az esetben is érdemes a kulcsszó kutatással kezdeni a keresőoptimalizálás folyamatát.
Rövid tartalom annak érdekében, hogy csak azt olvashasd el, amit szeretnél.
- Hogyan állj neki a kulcsszó kutatásnak?
- Elmetérkép a kulcsszó kutatásban
- Nyelvésznek kell lenni?
- Google kulcsszó tervezője
- Még több ingyenes kulcsszó kereső
- Fizetős kulcsszó kereső programok
- Összefoglalás
Hogyan állj neki a kulcsszó kutatásnak?
Elemezz, gondolkodj, ötletelj!
Ha van már honlapod, és a Google Search Console bekötése megtörtént hónapokkal ezelőtt (akár már néhány hét alatt is értékelhető adatokat képes adni), akkor mindenképpen az onnan nyert adatok elemzésével érdemes kezdeni a kulcsszó kutatást.
Milyen kifejezésekre, milyen szavakra keresnek az emberek? Milyen keresőszavakra jelent meg a weblapod? Most ne foglalkozz azzal, hogy hányadik helyen, lényeg, hogy a Google relevánsnak tartotta az oldalad azokra a kulcsszavakra.
Mindenképpen jegyezd fel ezeket az ötleteket, hiszen a leendő látogatóid ezeket keresik, ezeket a szavakat, kifejezéseket írják be a Google-ba. Erre kíváncsiak, ez érdekli őket a te témaköröddel kapcsolatban.
Itt jegyezném meg, hogy ha nem egészen azt látod, amit szeretnél, és úgy érzed nagyon félrement a találat, akkor kicsit mélyebben és alaposabban érdemes belenyúlni az egész keresőoptimalizálásba és a megfelelő szavak, kifejezések megtalálásába. Előfordulhat, hogy nem pontosan azokat az embereket érted el, amelyikeket szeretted volna.
Ha még nincs weboldalad, vagy a Search Console-t még kötötted (kötteted) be, akkor sajnos a fent említett értékes adatok nélkül kell elindulnod. Csüggedni nem szabad, minél előbb indítsd útjára ezt az ingyenes figyelő eszközt, így néhány hét, egy két hónap múlva már te is gazdagabb leszel jónéhány kulcsszó ötlettel.
Elmetérkép a kulcsszó kutatásban (is)
Akár sikerült nyerni néhány ötletet innen-onnan, akár nem, következő lépésként az ötletelés következik. Hiába a sok szoftver, az emberi agyat, az intelligenciát, a megérzéseket nem tudják pótolni. Tudod, hogy mit szeretnél, rendelkezésedre áll néhány adat, állj neki az öltetelésnek!
Egyik személyes kedvencem az elmetérkép használata. Szeretem, mert mindig beválik, egyszerre látom az egész folyamatot, és bármikor kiegészíthetem, folytathatom.
Lényege a Wikipédiában olvasható, ám egy sokkal átfogóbb, színesebb, érthetőbb leírást olvashatunk egy ADHD-s diákoknak szóló bejegyzésben. (A külalak ne ijesszen el senkit, valószínűleg nem véletlenül nincs formázva a weboldal, tekintettel az olvasó közönségre.)
Lehet kézzel, a jó öreg papírt és ceruzát alkalmazva készíteni az elmetérképet, ugyanakkor léteznek kifejezetten erre készített applikációk is. Jómagam a MindMaster ingyenes tervezőjét is szoktam használni, bár a hagyományos, kézi ötletelést jobban szeretem.
Nyelvésznek kell lenni?
A kérdés jogos. Ahogy egyszer mélyebben beleásod magad a kulcsszó kutatásba egyre inkább láthatod, hogy a keresőbe milyen szavakat, kifejezéseket, szókapcsolatokat használnak az emberek. Sokszor helytelenül írva jobb találatot hoz ki az elemzés, mint a helyesen írt kulcsszónál.
És egy idő után elfogy az ötlet, már nem tudsz mit kitalálni. Ilyenkor segíthet egy jó szinonima szótár. Új inspirációt, friss lendületet adhat, érdemes lehet néhány szónak utána nézni.
Tehát a kérdésre válaszolva nem, nem kell nyelvésznek lenni. Érdemes pihenni ötletelés közben, és újabb ötleteket keresni akár a célközönséged megkérdezésével (például a közösségi oldalakon), de akár szótár használatával is.
Amennyiben úgy érzed, elegendő ötletet kaptál, bátran lépj tovább a következő lépésre. Előfordulhat azonban hogy nem vagy még elégedett az eredménnyel, vagy esetleg úgy érzed csak egy helyben jársz körbe-körbe a kulcsszó keresésben. Ez esetben ajánlom figyelmedbe kapcsolódó cikkemet, ahol további ötletgyártó módszereket mutatok, és még érthetőbbé teszem a teljes seo kulcsszó kutatást.
Google kulcsszó tervezője
Következő lépésként kérdezd meg a Google Ads, régi nevén AdWords elemző programját a keresett szavakról. Vedd komolyan az általa javasolt ötleteket, kifejezéseket. Azonban mindig tartsd szem előtt, hogy ez a program a hírdetőknek készült.
Bár többnyire átfogó képet ad az ideális kulcsszavakról, érdemes fenntartással kezelni, és tudomással venni, hogy a te célcsoportod bizony más szavakat is használ, amik esetleg nem szerepelnek az AdWords találati listájában.
Ha belegondolsz ez logikus, hiszen egy dolog az, hogy valaki valamit el szeretne adni, és ezt szeretné megtámogatni a megfelelő kulcsszavakkal. Egy másik dolog, ha valakit valami érdekel, és arról szeretne információt gyűjteni. A két csoport keresett szavai nagyrészt fedik egymást, de beláthatjuk, hogy nem teljesen. Iránynak mindenesetre nem rossz.
Ha még nincs ilyen fiókod, érdemes regisztrálni. Maguk a kulcsszó ötletek elérhetők hirdetés inditása nélkül is, azonban pontos adatok csak futó hirdetés megléte esetén láthatók. Erről részletesebben egy másik cikkben olvashatsz. Itt most annyit, hogy befizetés nélkül is nagy hasznodra lesz.
Még több ingyenes kulcsszó kereső
Amennyiben van már néhány hetes, hónapos (vagy még több) Google Search Console hozzáférésed, úgy itt találod a kincsesbánya egyik termét. Pontos adatokat láthatsz a saját közönséged által keresett kifejezésekről. Láthatod, hogy az adott kulcsszóra hol szerepel a weboldalad, így összevetve az eddigi adatokkal tisztába kerülsz vele, hogy mit érdemes esősíteni, melyik iránba lenne jó elindulni a honlapod erősítésének érdekében.
Elemezheted a konkurenciád kulcsszavait is akár a régebbi nevén Ubersuggest néven futó alkalmazással. Itt is kereshetsz kulcsszavakat, de rákereshetsz meglévő weboldalak kulcsszavaira is.
Maga a Google kereső is segíthet megtalálni azt a témát, ami foglalkoztatja a célpiacodat. Ezzel újabb kulcsszó ötleteket adhatsz a meglévő listádhoz.
Egy Chrome alkalmazás a Related Keyword Tool is szolgáltathat újabb kulcsszó ötletet az ingyenes verzióban. Fizetősként pedig kisebbfajta elemzést is ad.
Egy igen hasznos és egyszerű ötletgyár a keywordsheeter.com. Egyszerű felületen komplett listát kapunk a kulcsszó ötletekről.
Fizetős kulcsszó kereső programok
Végül felsorolok néhány fizetős eszközt, amik inkább már profi SEO szakebereknek készültek. Külföldi, nagyobb nyelvterületen lévő oldalaknál igencsak hasznosak lehetnek.
- ahrefs.com kiváló elemző, szerteágazó lehetőségekkel
- semrush.com szintén egy fantasztikus kulcsszó kereső, rengeteg funkcióval
- kwfinder.com kitűnő kulcsszó változatok felfedezéséhez
- spyfu.com a konkurencia elemzés egyik remek eszköze
Gondolkozhat valaki úgy, hogy a fizetős mindig jobb, mindig többet tud. Ez a kulcsszó kereső szoftvereknél sincs másként. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy kis hazánkban az ingyenes verziókkal is nagyon szép eredményeket lehet elérni.
Összefoglalás
Ahogy a cikkből is kiderült a kulcsszó kutatás már önmagában sem kicsi munka. Rengeteg idő, és energia, mire az ember a megfelelő kulcsszavakat megtalálja, és a rossz hír az egészben (bár kinek mi a rossz), hogy 3-4 havonta ha nem is előről kell kezdeni, de érdemes újra nekifutni az egésznek. Addigra a Search Console is mutat adatokat, a látogatók viselkedésének elemzésével, vásárlási szokások alakulásával kiegészítve a tapasztalatokat a megcélzott kulcsszavak is változhatnak.
Azonban a legfontosabbat végig szem előtt kell tartani: első a látogató! Neki kell értelmes, releváns tartalmat adni. Olyan információt, olvasnivalót, ami friss, és érdekes. Ami pontosan ŐT érdekli. Amit szívesen olvas, és amit újra és újra képes elolvasni, vagy visszatérni újra és újra hozzád, mert megkapta a kérdésére a választ, és képes voltál felkelteni a további érdeklődését.
Az egész kulcsszó kutatás, de maga a keresőoptimalizálási mágia sem ér semmit, ha nincs olyan tartalom, ami értékes és egyedi.